Felhívás!

 

Én, mint egyszerű, magyar, független, civil családapa ezúton javaslatot teszek minden olyan kisebbségben lévő, törvényesen megválasztott ellenzéki politikusnak, akik pont olyan tehetetlennek érzik magukat, mint sok hozzám hasonló honfitársam.

 

Nagyon sokan értetlenül állunk a 2018-as választások eredményei utáni kétharmad miatt! Számomra egyértelmű, hogy ez a kormány egész egyszerűen ellopta a dolgozó, magyar, adófizető emberek pénzét! Ráadásul ezt a pénzt a média birtoklására, a magyar emberek megvezetésére, közszórakoztatásra (?) (foci), és saját érdekkörének gazdagítására költi igen nagy sikerrel!

 

Ez így nem mehet tovább!!!

 

Javaslom, hogy alapítsák meg az ENB-t, az Ellenzéki Nemzeti Bankot, ami bocsássa ki az ellopott és elherdált adó milliárdok összegének megfelelő értékű O1G fizetőeszközt, melyet osszanak szét a hajléktalanok, a deviza károsultak, a magánnyugdíj károsultak, a SZEGÉNYEK, a kórházi dolgozók, nyugdíjasok és minden adófizető, becsületes, magyar állampolgár között igazságosan (elnézést, ha valakit kihagytam)!

 

o1g_penz.jpg

 

Ez a pénz nem hitel! Ez az ellopott pénz visszaszolgáltatása, aminek az értékét a jelenlegi kormánytól lehet követelni. Ennek fedezete az ő zsebükben van! Ezt a fizetőeszközt el kell fogadnia minden olyan, magyar embernek, aki tudja és elismeri ezt a tényt, hogy ez a lopott pénz megtestesítője, tehát visszajár! Nyugodtan követelhetik a bankoktól, a kormánytól, a NER-től, vagy mészáros lőrinctől. A lényeg, hogy pontosan annyit ér, mint az ő általuk és felügyeletük alatt kibocsájtott Forint!

 

Javaslom továbbá a papírpénzen alkalmazott „dekorációk” történelmi, elrettentő emlékeztetőként ábrázolják orbán viktort, mészáros lőrincet, foci stadionokat, egyéb fideszes politikusokat és ezek különböző MÉM-jeit.

 

Maradtam reményteljes tisztelettel:

 

Apa

Szerző: Közösségigazdaság  2018.12.25. 12:57 16 komment

Címkék: pénz enb o1g ellenzéki nemzeti bank lopott pénz

A Család az egyetlen mini „gazdaság”, ahová még nem ette be magát a pénzrendszer rákfenéje. Legalábbis egyénenként nincs érdekeltség a mai gazdasági modellben. Sőt!

 

Gyermekeink túlzott elkényeztetése, a pénzügyi oktatás hiánya és a családon belüli viszályok egyre gyakoribb kialakulása hosszútávon komoly veszélyeket rejt magában, amit mint szerető családapa ezúton szeretnék kiküszöbölni és egyúttal megértetni Veletek: Mi a baj?!

 

Sokat gondolkoztam, miért nincs pénzünk? Miért kell hónapról, hónapra kínlódni, okoskodni, hogy egyáltalán élni tudjunk? Nagyjából 25 éve ezen gondolkodom, de nem értettem ez miért nem sikerülhet nekem?

 

Most megvilágosodtam! Nehéz volt megérteni, hogyan működik a világ, de most lemodelleztem miniben, így kiderült mi az oka és mi lehet a megoldás! Ha kicsiben működik, nagyban is kéne..

 

Szerintem minden családban egyre nagyobb probléma, hogyan nevelhetnénk gyermekeinket jól erre az anyagias világra úgy, hogy életképesek legyenek, boldogulni tudjanak, miközben túlzottan elkényeztetjük őket. Alapvetőnek tartják a „jogaikat” a teljes kényelemben és kiszolgálásban tartott helyzetüket, szeretetünket kihasználva, ami a való életben óriási problémákat okozhat majd nekik.

 

Szóval, mint ebben a mini diktatúrában vezető családapa bevezettem a Családi Pénzt! Eddig nyilván mindenki természetesnek tartotta, hogy Anya, Apa megcsinál dolgokat feltétel nélkül, még ha következetesen is próbálná szabályozni a dolgokat, de a gyerek sokszor megmozdulni sem képes az érdekeiért csak elvárja, hogy minden úgy legyen, ahogy Ő akarja. Nos ennek vége! Döntöttem így egy 5, 9 és 16 éves gyerekkel a családomban!

 

Mindenkinek kiosztottam 5 Családi Pénzt (CsP)! Fizikailag teljesen mindegy milyen papírdarab, vagy érme, úgyis észre veszem, ha nem én csináltam. Ennyivel lehet gazdálkodni! Mindennek ára van, amire Apa, vagy Anya azt mondja, hogy ezért már fizetni kell. Itt nem anyagi dolgokra gondolok, hogy kaja, vagy játék vásárlás, hanem a Családon belüli munkára, szívességekre (amik általában inkább követelések). Ezek általában minden családban egyoldalúan zajlanak és igen nagy harcok árán lehet kikövetelni az ellenszolgáltatást, amihez persze semmilyen motivációjuk nincs. Pl.: „Oké, de pakold el a játékaidat!”, vagy „Rakj rendet a szobádban!”, „Vidd már ki a szemetet!”, Legalább a saját tányérodat mosd már el!”...stb. Eddig ezek süket fülekre találtak!

 

Ma már ezeknek ára van! Minden ilyen szívesség egy CsP-t ér, amit az egyenlően szétosztott pénzből kell kifizetni a másiknak. Előfordul, hogy egymással is üzletelnek, ha éppen jól állnak „anyagilag”. „Ha játszol velem ilyet, adok egy CsP-t!”, „Ha befonod a hajam kapsz egy CsP-t!”..stb.

 

Mi történt? Mindannyian elfogadtak egy fizetőeszközt, amit én, mint a „hatalom” kibocsájtottam és elkezdtek ennek megfelelően élni, szabályokat elfogadni, érdekeltségeket, értékeket teremteni!

 

Na de nem mindegy gazdasági szempontból hogyan! Az általam kibocsájtott CsP egyenlő arányban szét lett osztva, amivel gazdálkodhatnak. Ha elfogy, valamit tenniük kell hogy szerezzenek, amit a másiktól kapnak meg, így annak kevesebb lesz, tehát neki újra tennie kell valamit érte. Ez így egyensúlyban van hiszen, ha a kibocsájtott össz. érték egyfolytában csak egymás között forog, egyformán is kell teljesíteni mindenkinek!

 

Megmondom ez hogy működne a mai gazdasági modell szerint. Mindenki megkapná az 5 CsP-t hitelbe!!! Tegyük fel 6 hét alatt 6 CsP-t kellene visszafizetniük nekem kamattal, mint kibocsájtó „Jegybanknak”, vagy közvetítő „Banknak”, persze cserébe, ha nem tudják kifizetni, fel kell ajánlani fedezetként a játékaikat, kedvenc ruháikat, amijük van, mert hát az a pénz nem csak úgy jár!

 

Hmm.. Mi történne ez esetben? Forogna a pénz egy darabig, mindenki egyenlő aranyban teljesítene (munka), de egyszer csak elfogyna mindenki pénze, hiszen a kibocsájtott (5 tagú családom esetén) 25 pénzből Én, mint bank, 30-at kérnék vissza! Szóval nem hogy elfogyna, még kevés is lenne!!! Tehát újabb hiteleket kellene adnom!

 

...és ez így menne a végtelenségig, miközben folyamatos gazdasági növekedést kell elérnie a családomnak, ami a különböző statisztikák alapján így nem nehéz, csak annak, aki dolgozik!

 

Nézzük meg mi lenne, ha a szomszédom, vagy a barátaim is bevezetnék valamelyik gazdasági modellt a családjukba. Tegyük fel a szomszéd a hitel alapú gazdaságot választja, hogy nagyobb hatalma legyen a családja felett. Én kérnék egy szívességet tőle, mert mondjuk autószerelő és megnézhetné a kocsim. Milyen „árfolyammal” váltaná az én családom „igazságosabb” pénzét, ha neki nem tetszik ez a rendszer? Azt mondaná: „A ti pénzetek semmit sem ér! Nem nézem meg az autódat, vagy esetleg az én pénzemért cserébe, amit megkaphatsz hitelbe az autód fedezetére!” Esetleg még háborút is indítana, hogy az ő érdekeltségeinek megfelelő pénzrendszer működjön az én családomban is. Tehát gyorsan tönkre tehetné a modellemet...

 

Ja és még nem beszéltünk az adókról! Hát lehetne azt is szedni! Mondjuk a hitelbe kapott 5 CsP-ből , olyan „törvényekkel” lehetne adót szednem, mint „Hatalom”, hogy vannak dolgok, amiket alapból, fizetés nélkül is megcsinálunk nektek gyerekek, pl. adunk enni, nem fáztok, tudtok hol lakni, vannak játékaitok, szóval ezek finanszírozására sajnos adót kell szednünk! Pl.: Minden egyes tranzakcióból be kell fizetnetek 27%-ot! Tehát, ha Anya azt mondja, ha elpakolsz adok 1 CsP-t, akkor ebből fizess be 0,2125984252 CsP-t! Ja és írjál róla egy papírt is, hogy ellenőrizhető legyen, hogy csaltál-e, ha egyáltalán van engedélyed erre a tevékenységre! Ha netán ezt a munkát kiadnád a testvérednek mondjuk 0,1 CsP-ért, mert Ő lenne olyan hülye, hogy bevállalná ennyiért is, akkor még fizess légyszi TB járulékot, amiből ha elmész majd Anyukádhoz, hogy adjon neked gyógyszert, akkor Ő nagyon szívesen ad majd neked, persze újabb CsP-ért, ami egyébként már támogatottan kedvezményes ár! Ja és még SZJA-t is fizess, hogy Én, mint „hatalmi szervezet” is ki tudjam fizetni a hiteleimet és tudjam finanszírozni a hobbijaimat (foci.stb.), meg kéne nyugdíjjárulék is, hogy Mamának legyen nyugdíja, ami neked nem biztos hogy jár majd, amikor öreg leszel! Jó lesz így kislányom?

 

Hát nem tudom kellene-e két hét, hogy azt mondják: „Apa elmész te a p.csába, hagyjuk ezt!”

 

Akkor miért is működik így ez nagyban, ha még a gyerekek is hülyeségnek tartják? Visszamennék a múltba. Azt még értem, hogy az őseink elfoglaltak harcokkal területeket, mert már akkor is hatalomvágyuk volt és talán volt a másiknak olyan, ami nekik nem és nem adták csak úgy oda, mert nekik is kevés volt. Így amit értékként elfogadtak só, fűszer, selyem, arany..stb. Az valamilyen tulajdonviszonynak megfelelően oszlott el. De kérdem én: Mi vezetett odáig, hogy ma a semmiből teremtenek hitelt, amiből még többet kérnek vissza emberektől, kormányoktól, aminek következménye a kamat és az adók? A kibocsájtott pénzből (hitelből) a láthatatlan hatalomnak mindig több kell hogy visszajusson az átlag emberek munkájának és hiszékenységének rovására! Ez normális? „Apa elmész te a p.csába, hagyjuk ezt!”

 

Nos, ha már semmiképp nem tudunk elrugaszkodni attól, hogy mi az enyém és mi a tiéd, legalább azt lássuk be, hogy minden a miénk! Nem azoké akik ezt kreálták és ellopták ilyen fondorlatosan tőlünk!

 

Az új világ szerintem felépíthető a „kis családi” modell alapján is: Ha a Mi (a hiszékeny emberek) hatalmunk lépne életbe és az ország, ne adj Isten a világ vagyonát a Miénknek tekintenénk, elég lenne egy olyan fizetőeszköz, ami ennek az össz. vagyonnak az értékét képviselné egyenlő arányban szétosztva kamat és adók nélkül! Ebből nem kellene kibocsájtani se többet, se kevesebbet! Az alapján oszlana el igazságosan, ki mennyit tesz mindannyiunkért!

 

Értéknek nem csak a munkát tekinteném, hanem akár egy munkaképtelen nyugdíjas, hajléktalan, vagy beteg ember, netán egy gyerek által adott szeretet, zene, kitartás, jó gondolat, bármilyen pozitív élmény, amit ők képesek nyújtani olyan embereknek, akik igénylik ezt. Így a pénz nem csupán az "ördög", hanem a szeretet csere eszköze is lehetne! Bár ez már tényleg elég futurisztikus, de szép... :)

 

Bocs minden kommentelőtől, hogy mertem ilyet írni! :)

 

 

Szerző: Közösségigazdaság  2018.12.01. 15:48 4 komment

Címkék: munka család gazdaság pénz adó kamat családi pénz

Kiszivárgott, hogy az univerzumban létezik egy ugyanolyan adottságokkal rendelkező bolygó, mint a Föld. A lakóiból egy nyilatkozott. Kiderült, van mit tanulni...

" Tíz éve tanulmányozom a Föld lakóit, és el vagyok keseredve, hogy ugyanolyan gyökerekkel, és élethez szükséges adottságokkal rendelkező lények hogyan tudnak így elkorcsosulni.

Űr.jpg

A mi történelmünk ugyanúgy kezdődött, mint az embereké. Halásztunk, vadásztunk, gyűjtögettünk, és törzseinkben megosztottunk mindent egymás között. A különbség ezután kezdődött. Mikor vándorlásaink során találkoztunk más törzsekkel, nem kezdtünk el harcolni velük, és elrabolni tőlük javaikat, hanem megkérdeztük őket mire van szükségük, ami nekünk sok van, és esetleg mijük van, ami nekünk nincs? Hogyan tudnánk hatékonyan együttműködni úgy, hogy mindannyiunknak jó legyen? Ez olyan jól működött, hogy egyre több törzs fogott össze, míg végül egy óriási szuper kolóniába tömörült a világunk.

Mi azért dolgozunk évezredek óta, hogy a természettel szimbiózisban élve, a mi fajunk örökké fenn tudjon maradni. Soha nem akartuk önös érdekekből társainkat nyomorba, éhezésbe dönteni csupán hatalom vágyból. A mi világunkban napjainkban is a tudósok, és a mérnökök összhangban dolgoznak azon, hogy még könnyebb, és gazdagabb közös életünk legyen. Gépeink, és technológiánk fejlesztése nem egyes rétegek érdekeit szolgálják, a többség munkájának kihasználásával, hanem mindannyiunkét. Így eljutottunk odáig, hogy a természet rongálása nélkül napi pár óra munkával is megvan mindene népünknek, függetlenül a bolygón kialakult faji különbségektől.

ufo.jpg

A kommunikációs csatornáinkat (a Földön média, internet) nem arra használjuk, hogy befolyásoljuk vele fajtársainkat. Nem arról szólnak a "reklámok", hogy vegyél meg mindent, amire nincs is szükséged. Nem gyártunk fölösleges dolgokat anyagi javak szerzése érdekében. Mi megkérdezzük, hogy mit gyártsunk? Mire van szükségetek? Ha a tudósok, és a mérnökök úgy látják, hogy egy termék hasznos lehet a társadalomnak, és a társadalom is kifejezi az igényét erre, akkor gyártunk belőle, de csak annyit amennyire szükség van. Tehát felmérjük a tudományosan, és technológiailag megalapozott igényeket, és a szükséges mennyiséget legyártva eljuttatjuk mindenkinek. Mindenki teszi a dolgát anélkül, hogy megkérdőjelezné azt.

Mivel a bolygónk mindannyiunké, ezért nálunk nincs magántulajdon. Nincs enyém-tiéd, csak miénk. Így pénz sincs. Nincs szükség csere eszközre, hiszen mindenkinek jut mindenből, amit tudatosan előállítunk. Egyetlen kötelezettségünk a meghatározott mennyiségű, és minőségű munka elvégzése. És gazdaságunk eredményessége ennek csökkentésével mérhető. A munka fajtája szabadon választható. A népszerűtlen munkák elvégzéséhez szükséges munkaerőt gépesítjük. A népszerű munkákat lokalizáljuk, tehát kisebb "manufaktúrákba" tömörítjük. Így ezek szállítása sem kerül fölösleges természeti erőforrásokba.

16068_bilincs.jpg

Mindezek következtében nálunk nem létezik bűnözés. Hiszen nincs is értelme, mindenki hozzájuthat mindenhez. Persze fenntartunk minimális "rendőrséget" a pszichológiai indíttatású (például szexuális zaklatás, vagy aberráció) bűn esetekre. De ezekre rögtön rámozdulnak a tudósok, orvosok, és előbb utóbb találnak rá genetikai megoldásokat, amivel ezek megelőzhetőek, illetve megismételhetetlenné tehetőek. Az egészségügy, és az oktatás sem egyéni érdekekből hajtott népbutítást, és "mellékhatásokat" ösztönöz, hanem a közösség érdekeinek megfelelően működik a természettel összhangban.

Az én küldetésem célja közösségünk kibővítése más bolygók népeivel. Ezért kezdtem megfigyelni a Földet, és annak lakóit. De sajnos arra kellett rájönnöm, hogy az emberi faj genetikailag alkalmatlan az e-fajta együttműködésre. Az ember túlságosan "én" központú. A birtok-, és hatalomvágy, a kapzsiság, és az irigység, az erőszak, és a fajgyűlölet olyan általuk generált értékben összpontosulnak, mint a pénz, és annak hajhászása mindenek felett, miközben egy szűk rétegük tartják ezzel elnyomás alatt embertársaikat, hogy egy ilyen világot, mint a miénk "utópisztikusnak", és elképzelhetetlennek tartanak. 

Akik nálunk a tudósok, és a mérnökök, azok náluk a politikusok, és a bankárok. Csak mi támogatjuk őket, ők pedig kénytelenek a pénz használatán keresztül támogatni őket. Talán mi tudnánk segíteni az embereken, de ezt nem az én hivatásom eldönteni. Nem mondom, hogy reménytelen, de jobb lenne, ha erre maguktól jönnének rá!"

Forrás: utópisztikus fantázia (de attól még lehetne igaz!)

Szerző: Közösségigazdaság  2013.04.07. 13:39 10 komment

Címkék: ufo gazdaság politikus genetika ufó pénz mérnök érdek bankár tudós emberi faj egy úr az űrből utópisztikus

Az a baj, ha átülök egy másik autóba, akkor elhagyom a kocsit, amiből kifogyott a benzin! Akkor most pontosan mit is csináljak?


Kedves "napszemüveges" belügyminiszterünk a hófúvás közepén elégedetten vette tudomásul, hogy a katasztrófában minden esély meg van rá, hogy akár holnap estére már mindenki hazaérjen!

Igaz, hogy egy egész éjszaka kellett ahhoz, hogy felébredjen, és Ausztriából hamarabb érkezett a mentés, de minden elismerésünk a szerencsétlen dolgozó 12 ezer "droid"-nak. Valóban hibásak vagyunk, mert "felelőtlenül" nyári gumival nem tartottuk be adófizető állampolgárként a követési távolságot. Valóban hibásak vagyunk mi kamionosok, hogy a tilalom ellenére csütörtök este még mertünk megpróbálni hazajutni családjainkhoz. És hajlandóak vagyunk "kártérítésként"  a mi adózott fizetésünkből a magyar államnak fizetni azért, hogy akár 48 órát is eltölthetünk fűtetlen tornacsarnokokban, vagy élelem és benzin nélkül rostokolni a másfél méteres hóban. Köszönjük, hogy szenvedhetünk!

20120215-romania-extrem-idojaras-havazas-hotorlasz.jpg

Eközben Orbán "király"-unk feszengve (mint akinek aranyere van) adja elő a Teve utcából, hogy mindenki hallgasson a hatóságokra! Hallgatnék én ó magyar szent koronánk alkotmányos ura e nemes napon, de ugyan mond már meg nékünk mit mond a tisztelt hatóság, aki te vagy, mert ez igen nehezen értelmezhető!

Szó szerint: "Segítünk! Ne hagyja el gépjárműjét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe! Belügyminisztérium" , avagy okos Pintér Orbán Sándor Viktor! Pénzt, fáradságot nem kímélve felkérték a "nagy és hatalmasságos, és persze segítőkész" mobilszolgáltatókat, mint média hatalom, hogy azonnal közöljék ezt a fontos információt az emberekkel ebben a formában! (Remélem nem fizették ki az adónkból azt a potom 10 millió "vak" SMS-t!)

Picit talán ellentmondásosnak tűnik ez az üzenet, ami azt bizonyítja, hogy kormányunk a helyzet magaslatán van! És persze bűnbakokat keres a kialakult helyzetért, miközben idegesen nyugtatja , a népet akik legalább ily módon nem az utcán tüntetnek, csak haza akarnak érni valahogy!

Talán ha ez a sok hó elolvadva majd ismét árvíz helyzethez vezet (ami egyébként már most igen ésszerű valószínű), akkor újra számíthatunk hasonló SMS-ekre, kommentekre, segítségre, és ellen támadásra a kormány részéről a médiában. 

Szerző: Közösségigazdaság  2013.03.15. 21:36 Szólj hozzá!

Címkék: büntetés pénz orbán viktor autópálya március 15 hatóság helyzet pintér sándor

Amíg nem leszel beteg, addig nem nagyon érdekel, hogy mi egészséges, és mi nem. Az ember értékrendje teljesen megváltozik mikor kiderül, hogy meg fog halni. Hirtelen fontosabb lesz a család, a szeretet, és átértékelődik az addigi életvitel.


Gyanútlanul elmész egy általános kivizsgálásra, és az orvos szomorú híreket közöl veled. Kínál ugyan megoldásokat, de te tudod az esélyeidet, és ráébredsz, hogy csekély a remény. Meg fogsz halni! Mire gondolsz? Mit tettem eddig, és miért? Reggeltől estig dolgoztam, hogy mindene meg legyen a családomnak. Hajtottam a pénzt, hogy ki tudjam fizetni a hiteleket, a gyerekek taníttatását, az Iphonomat, a 3D TV-met, a rezsit..stb. Megérte? Nem lett volna jobb, ha több időt töltök a családommal, többet játszom a gyerekeimmel, ha nem megy tönkre a házasságom, mert az állandó munkában elhanyagolom a páromat, akinek örök hűséget fogadtam?

Nos most én vagyok az orvos, és megállapítom, hogy az egész világ rákos, és meg fog halni! Ígérek Nektek kemoterápiát, csodagyógyszereket, amikkel akár 15%-kal is több lehet az esélyetek a túlélésre! És Ti elkezdtek hinni nekem... Én tartom Bennetek a reményt! Vagy bárki más, aki gyógyulást ígér nektek!

És Ti megpróbáltok hinni mindenben, ami megváltoztatja a megváltozhatatlant!

Na erre lenne most a legnagyobb szükség a világban!

cikk.jpg


Véget kéne vetni végre a szkepcitizmusnak, és minden embernek tudatára kell ébredni! Át kell értékelnünk az életünket, mintha rákosak lennénk! Miért is küzdöttünk eddig? (A családunkért, a boldogságunkért) Mit hajszolunk egész életünkben? (A pénzt! Pénzt! Pénzt! A kapzsiság, hazugság, és az érték teremtés megcsapolásának eszközét) Kinek jó ez igazán? (Azoknak az "orvosoknak", akik a demokrácia nevű hazugságba burkolózva kínálnak előre megtervezett, és manipulált "hitet" a "gyógyulásra")

Ember! Rákos vagy! Értékeld át az életed! Értékeld át a világ működésének alapjait, mielőtt meghalsz!

A forgatókönyv zseniális. Mindegy mit teszel, akkor is meghalsz! A lényeg, hogy félj! Ha a saját magad "orvosa" akarsz lenni, akkor az egyetlen fegyvered a "betegség" ellen az "orvosok" saját fegyvere: a pénz! Ők csak ennek segítségével tudnak téged hitegetni, reményt kelteni (hitel), és persze manipulálni! 

Ne a pénzből, akarj pénzt csinálni, mint ahogy a rák akar újabb szövődményeket a testedben!

Szóval ha Te csak magadban hiszel (mert betegen már ugyan kiben hinnél?), akkor megteheted, hogy minden megtakarításod kiveszed a bankokból, és termőföldbe, termelő gépekbe, tartós élelmiszerekbe, magokba fekteted! Ne elégedj meg az "árfolyam gáttal"! A hiteleidet egyszerűen ne fizesd ki! Ne elégedj meg a 10% "rezsicsökkentéssel"! A gáz, villany, víz, és egyéb számláidat se fizesd ki! Állíts elő valódi értékeket a gyermekeidnek, és saját magadnak! Nincs szükséged a média (az "orvosok sztetoszkópja") által kínált szükségtelen dolgokra, aminek az előállítási költségéhez képest a az ötszörösét fizeted ki annak a munkának a díjából, amit az előállítására áldoztál!

Ehhez a "gyógyuláshoz" viszont "csoport terápia" kell!!! Tehát ezt MINDEN betegnek meg kell tenni, hogy MINDENKI meggyógyuljon!

Ha rákos lennél, és azt mondaná Neked az orvos, csupán ennyit kell tennie minden betegnek, és túléled, akkor megtennéd? Megtennél mindent azért, hogy a többiek is ezt tegyék, különben mindannyian meghaltok?

Erre minden "egészséges" embernek igent kell mondania, és ez a világ nem lesz többé beteg!

Szerző: Közösségigazdaság  2013.03.14. 20:48 Szólj hozzá!

Címkék: család betegség rák orvos hitel világ boldogság szeretet tudat túlélés

Mi lenne, ha tényleg Mi dönthetnénk a sorsunkról? Ha nem hagynánk, hogy szándékosan széthúzzanak Minket, értelmetlen ellentéteket generálva bábuként mozgassanak minden becsületes magyart, talán volna esélyünk egy új életre!


Ennek érdekében itt és most meghirdetem a Valódi Nemzeti Konzultációt! A lényeg, hogy itt NEM előre megírt válaszokból választhatunk! NEM egy hangzatos ígéretek után megválasztott párt ránk erőszakolt véleménye alapján születhetnek értékes gondolatok. valódi megoldások. NEM agyon pénzelt politikusok "kamu" vitái alapján hozott törvényekkel lehetünk még inkább elnyomva, hanem a magyar (egyébként igen kreatív, és okos) nép terjeszthet be javaslatokat, és vitathat, netán szavazhat meg! Online, azonnal!


Terjeszd elő a javaslatodat a hozzászólásokban, vitasd meg, és szavazz! Legyen egy valódi konzultáció eredménye egy olyan program, amit valóban Mi akarunk!

Néhány gondolatébresztő kérdés részemről:

eu_parlament.jpg

1. Kell-e Nekünk az EU tagság?

2. Hogyan szabaduljunk meg az adósságtól (állami, céges, magán)?

3. A magyar emberek munkájukkal, és a magyar föld értékeivel el tudnák tartani az országot? 

4. Kell nekünk a külföldi "Tőke"?

5. Fontosabb a nyereség, kamat, gazdasági növekedés, mint a becsület, család, szeretet?

6. Milyen pénzre lenne szükségünk (egyáltalán szükségünk van rá)?

7. Milyen megoldás lehet a devizahitelekre?

8. Ha valaki ledolgozott 40 évet, annak mi jár?

9. A szegények legyenek buták (az oktatáshoz tényleg pénz kell)?

10. Aki sokat tanult, annak valóban külföldön kell "mosogatnia"?

További kérdések, javaslatok, szavazatok a cenzúrázatlan hozzászólásokban!

Szerző: Közösségigazdaság  2013.02.26. 13:16 2 komment

Címkék: politika gazdaság pénz megoldások államadósság netparlament valódi nemzeti konzultáció

Ha én bank volnék, elballagnék svájcba frankhitelt felvenni 1,5% kamatra. Majd meghirdetném neked 3%-ra a tisztességes svájci frank hitelemet.


Ekkor bejössz hozzám kedves Ügyfél, és jelzed nékem, hogy minden vágyad egy ilyen hitelhez jutni. Nos én megfelelő fedezetre át is nyújtom neked a tegyük fel 10.000 Frankodat 10 évre 3% kamatra. Na de most figyelj kedves Ügyfelem! Én tisztességes bankár vagyok (te jó ég mekkora paradoxon :)). Tisztában vagyok vele, hogy neked forint kell, mert magyarországon ugye te csak ezzel tudsz fizetni. 

lakashitel2.jpg

Ezért a javaslatom a következő: megveszem a 10.000 svájci frankodat napi KÖZÉP árfolyamon (mert olyan rendes vagyok:)). Ezt a 10.000 Frankot betétbe helyezem 0,5% kamatra, hogy ebből tudjam majd törleszteni az én frankhitelem tőkéjét (és ezzel együtt a tiédet is!). Így gyakorlatilag kedves Ügyfelem, te nyugodtan törleszthetsz forintban, mert megvan a tőkére a frank fedezeted! Nekem csupán a 2,5% kamat különbséget, sőt ha már tényleg iszonyú jófej akarnék lenni, akkor csak az 1% kamat különbséget kellene VALÓBAN svájci frankra váltanom, ezért a törlesztésed ezen töredéke lenne csak árfolyam függő!

Szóval, ha ma adnék neked hitelt, akkor gyakorlatilag 2.366.600 Ft-ot adnék 10 évre, havi 25.638 Ft törlesztéssel, amelyből 1 972 Ft (8,33 CHF) lenne csak árfolyamfüggő. Így ha mondjuk 5 év múlva 350 Ft lenne egy svájci frank, akkor is csak 1000 Ft-tal nőne havonta a törlesztésed, és az össz tartozásod sem lenne már 3,5 millió Ft!

Na! Most jöhetnek a beépített politikai, és bankár kommentelők szkeptikus hozzászólásai, hogy honnan veszem majd a forintot, amiből a frankodat visszaveszem, hiszen azt meg én, mint bank 7% kamatra kapom? De kérdem én, eddig honnan vették a "kedves" bankok? Hiszen gyakorlatilag ugyanez történt, csak egy "picit" más a matek!

Nos, ha válasz az, hogy ők nem tették letétbe a frankot, hanem adták-vették, hogy legyen forintjuk, és inkább az ügyfélre hárították az árfolyam kockázatukat (?? van nekik???)  azzal, hogy a teljes törlesztést frankban számolják, akkor én erre azt mondom, hogy ezt én is megtehetem, ha nem letétbe helyezem a visszavásárolt frankot, hanem újra kihelyezem ilyen konstrukcióban, akkor gyakorlatilag nem 0,5% kamatot kapok rá, hanem újabb 3%-ot, és mivel mindig napi árfolyamon veszem vissza, ugyanazt csinálom, mint most a bankok!!!

Csak tisztességesen! Ha lehet egyáltalán ilyet mondani az egész jelenlegi pénzrendszerre...

Gondolkodj magyar!

gondolkodo kanner.gif(kép a kanner.blog.hu-ról)

 

Szerző: Közösségigazdaság  2013.02.18. 09:44 Szólj hozzá!

Címkék: kamat devizahitel svájci frank bankár tisztességes hogy adnék én neked tisztességes devizahitelt

Az állami tulajdonban lévő Paksi Atomerőmű, most már az E.ON, valamint az óvodák, iskolák, kórházak, az egyetemek a mi adónkból (és nagyszüleink munkájából) épültek. A működésüket, és az ott dolgozó embereket is a mi adónkból finanszírozzák. Könyörgöm, akkor miért kell nekünk ezekért egyáltalán fizetni?

Nem csak fizetni, de háromszor!!! Egyszer az adónkból, egyszer a nettó keresetünkből a különböző díjakat (netán csúszópénzeket), és egyszer mindezek ÁFÁ-ját is!!! Felháborító!

Én elhiszem, hogy ezek "bevételeiből" lehet finanszírozni a gazdaság egy töredékét, DE nem hiszem el, hogy nincs olyan megoldás, ahol ez alanyi jogon jár! Nézd meg Buthán-t! Ott a király megmondta, nem engedünk be külföldi multit (itt csak ezeknek adták el az országot, már 20 éve), nem jöhet be külföldi turista csak napi 250 $-ért (ne hagyják itt a szemetüket), Saját erőművükkel annyi áramot termelnek, aminek exportálásával az állami bevétel 60%-át finanszírozzák, de a lakosságnak ingyen adják az áramot! A mérce nem a GDP, meg a gazdasági növekedés, hanem a "Nemzeti Össz Boldogság"! Ők felismerték, ha az emberek boldogak (még, ha szegények is), akkor nincs semmi baj hosszú távon.

Buthan.jpg

Nekünk nem kéne szegényeknek lennünk a boldogsághoz, csak értelmesen kellene elosztani a javakat. Az értelmetlen "hitelből" költekezésnek pedig véget kell vetni egyszer, s mindenkorra!!! Egyszerűen csak újra a saját tulajdonunkba kell vennünk Magyarországot (ha az egészet nem is tudjuk már)! Elég volt a kizsákmányolásból, a hazug "itt-ott igazítunk egy kicsit" politikából! Drasztikusabb változás kell!! 

AZ EMBEREKNEK NINCSEN PÉNZÜK!!!! Ki nem veszi ezt észre? Ki kételkedik ebben ma Magyarországon? Akinek cége van az is látja, hogy nincs vevő! Ki mondja azt, hogy hamarosan jobb lesz? SENKI (persze a politikusok)! 

Akkor????!!! Mire várunk még? Nem értem....Forradalom, vagy valami! Emberek nyissátok már ki a szemeteket!! Hát még jobban le akarsz csúszni?? Szegény ember: már hova???

Ne félj!!! Ők jobban félnek Tőled, mert Mi többen vagyunk! Csak újra meg kell tanulnunk összefogni, ami eddig csak 57 éve sikerült!

Na ez se lesz Index címlap.. :)))

Szerző: Közösségigazdaság  2013.02.11. 20:46 Szólj hozzá!

Címkék: forradalom boldogság adó szegénység paksi atomerőmű eon buthán háromszor fizeted ki nincs pénz

Talpra magyar, hí a haza

Kifosztottnak nincsen hona!

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Ez nem kérdés, váltsatok!

A magyarok istenére Esküszünk, 

Esküszünk, hogy elnyomottak nem leszünk!

magyar zászló nemzeti zászló.gif

Rabok voltunk mostanáig,

Büntessük meg alázóink!

Kik szabadon éltek, haltak

Most rabszolgaként dolgozhatnak!

A magyarok istenére Esküszünk,

Esküszünk, hogy elnyomottak nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,

Kapzsiságból ölni meg mer!

Kinek drágább rabolt pénze,

mint a haza becsülete!

A magyarok istenére Esküszünk,

Esküszünk, hogy elnyomottak nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,

Mit már köztörvényes bűnöző tart!

Mi még mindig láncot hordunk,

Ide vele, ez mi kardunk!

A magyarok istenére Esküszünk,

Esküszünk, hogy elnyomottak nem leszünk!

A magyar név tényleg szép lesz,

Ha végre mellénk lép, s tesz!

Már elvették a házatok,

Mire vártok? Lázadjatok!

A magyarok istenére Esküszünk,

Esküszünk, hogy elnyomottak nem leszünk!

Már sírjaink domborulnak,

Unokáink kivonulnak!

Álszent imádság mellet,

Jegyzik fel neveinket!

A magyarok istenére Esküszünk,

Esküszünk, hogy elnyomottak nem leszünk!

2013. február 9. 12 óra Budapest Kossuth tér

Szerző: Közösségigazdaság  2013.02.09. 11:53 Szólj hozzá!

Címkék: rendszerváltás forradalom kossuth tér nemzeti dal kásler árpád rvmp 2013.02.9.

Minden felhasználónak, aki megosztja a Don't like adóról szóló információkat, a Facebook törvények szerint adóbevétele származhat azon ismerőseitől akik nem like-olják a bejegyzését. 

adó.jpg

A facebook polgár az így keletkezett kintlévőségeit Facebook $-okra válthatja, melyből kifizetheti az esetleges adótartozásait, a maradékot pedig levásárolhatja a Facebook store-ban, az értelmetlen alkalmazások shop-jában.

Nos így lesz az adósságból a pénz!

Szerző: Közösségigazdaság  2013.02.04. 13:52 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása